Egy fénykép halvány írással a hátulján. Egy utazó sakk-készlet. Egy ezüstbross. Susan Rubin Suleiman, elismert tudós és szerző, magyarul most először megjelenő emlékiratában ilyen hétköznapi tárgyakat és az általuk felidézett emlékeket használja fel, hogy elmesélje életének korai szakaszát mint holokauszt menekült és amerikai bevándorló. Ebben a felnövekvés történetben, amely a bevándorló családok generációkon átívelő összetettségét és az elkerülhetetlen veszteséget vizsgálja, Susan példaként tekint saját életére, amely megmutatja, hogy a történelmi események hogyan formálják magánéletünket. Amikor 1944-ben a nácik bevonultak Magyarországra, az ötéves Susannak meg kellett tanulnia új, keresztény nevét, miközben hamis papírokkal bujkált Budapesten a szüleivel. Míg vidéki rokonait a 450 000 Auschwitzba deportált magyar zsidó közé számláljuk, Susan szűkebb családja túlélte a háborút, sőt az azt követő években még virágzásnak is indult. Azonban amikor a Kommunista Párt átvette a hatalmat Magyarországon, Susan és szülei Bécsen, Párizson, Haitin és New Yorkon keresztül Chicagóba emigráltak. Felnőttként, mint elismert feminista professzor, ritkán engedte meg magának, hogy ezekre a múltbeli fejezetekre gondoljon – de amikor saját gyermekei kamaszok lettek, és anyja megbetegedett, érezte, hogy vissza kell térnie Budapestre, felszínre hozva ezzel olyan gyermekkori emlékeket, amelyek megváltoztatták kutatásainak és karrierjének irányát. A gazdag szövésű emlékirat középpontjában egy kislány áll, aki boldogan nő fel egy szerető családban, annak ellenére, hogy korai éveit traumák árnyékolják be. Tizenévesként az 1950-es években elhatározza, hogy „100%-osan amerikai” lesz, amíg egy egyetem utáni év Párizsban rá nem döbbenti, hogy európai gyökerei és amerikaisága együtt is létezhetnek. A mű egyszerre intellektuális önéletrajz és elmélkedés az emlékezet, az identitás és az otthon természetéről. A történelem lánya arra ösztönöz bennünket, hogy az életünk alapját képező tárgyakra a múltunkhoz vezető átjárókként tekintsünk.