A kis kötet 74 „védőbeszédet” tartalmaz; főszereplője, Kandi újra és újra azért mentegeti magát, amit el sem követett, vagy fordítva, valamit elkövetett, bűn mégsem történt. „Nem történt meg, holott elkövettem. / Dülöngélek, mint a tangóharmonika / potroha. Holott semmit se ittam. / Persze, józan se vagyok. Összeálmodok / egy részegséget, az is jobb, mint józanul / szorozni, osztani…” – így kezdődik az első védőbeszéd. Végtelenségig relativizált világot és lelkületet mutat föl a költő, akinek hőse mindössze ennyire becsüli magát: „Semmit se érek. S ha érnék / valamit, az csak a semmi rojtja lenne”. Magát és a külvilágot is valami homályos üvegen át szemléli, ám a kialakuló bizonytalan képet megfejeli, megtoldja nyelvi leleményekkel: „Én se éltem úgy mint más. / Nem mindegy, hová tesszük a vesszőt. Az úgy elé / vagy az úgy után. Illetve mindegy”. Kandi tovább szövi gondolatait: „Két élet nem elég egyet elfelejteni”, miközben szembenéz az öregedéssel, a test romlásával, a betegségekkel, a veszteségekkel, a gyermektelenség fájdalmával. G. István László hőse folyton panaszkodik, de ez a jeremiád nem annyira szánalmat keltő, inkább tragikomikus, egyben elgondolkodtató. Kandi olykor önmaga előtt is mentegetőzik -- mintegy intim viszonyt teremtve önmagával --, hol dédelgetve, hol megalázva önmagát. „Álom heréltje, Kandi, örökkévalóságig / forgolódik, álltó helyében forogja ki / terét, nem égitest, hogy keringjen, idejét / sem méri semmi”. A lírai hős szeretné újraélni a ma már jóvátehetetlennek tetsző perceket, meglátja önmagában a hülyét, sőt azt a hülyét is, aki az előzőt felügyeli. Folyton önmagához és el nem követett vétkéhez tér vissza: „Azonnali halálbüntetést / érdemelnék, ha tárgyalható volna / az esetem. De nincs esetem”. Kandi elgondolja, ha lenne felesége, az biztosan folyton válással fenyegetné; a magányosságáról azt tartja, hogy eleve elrendeltetett, és azt is tudja, soha semmilyen helyzetben nem fogja föltalálni magát. A védőbeszédek elmondása idején meghalt Kandi apja, ő pedig ott marad negyvenévesen -- önmagával. G. István László kafkai lelkivilágot megidéző verses regénye az ember önmagához való – lehetetlen – viszonyáról szól, ahogyan a folytonos önvizsgálat, az állandó önvád túlterheli a lelket, amely már képtelen kifelé élni, csak önmaga körül forog: „Kandi nem számít. Ráspolyával reszelgeti / a maradék időt”. Önsajnálat, önimádat, öngyűlölet és főképp önirónia kavarog Kandi önmaga körül forgó történetében, hogy azután az olvasónak kelljen eldöntenie: csakugyan ilyen üres Kandi lelke? Az Ünnepi Könyvhét alkalmából megjelent verses regény több mint költői kísérlet, az önmagával foglalkozó, az önköréből kimozdulni nem tudó ember tragikomédiája. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"